Minapi, a Pozsonyi Kisvendéglőben (Budapest, XIII.ker.) tett látogatásunk során több minden motoszkált az eszemben.
Amikor beléptünk például arra voltam kénytelen következtetni, hogy ez bizony egy igen közkedvelt hely lehet: a földszinten ugyan minden asztal üresen állt, de rajtuk a „Foglalt” tábla előre jelezte, hogy ide bíz már másokat várnak. Cserébe a galériaszerű emeleten még találtunk helyet – még jó, hogy időben jöttünk, mert egy fél órával később már itt is csak leshettünk volna.
A hely kedves, amolyan „kockás terítős” vendéglő (még ha a terítő, mint olyan hiányzott is): semmi csicsa, semmi túlzott díszítés (mondjuk az ablakba kirakott, beporosodott Bock-borosüvegeket el lehetett volna hagyni) – látszott, hogy ide étkezni járnak az emberek, nem a design-t dícsérni.
Az étlap hasonló, mint a vendéglő maga: hiányoznak a csodanevű kreációk, a Michelin-csillagos séfre utaló, drága alapanyagokból készült fogások, de ott van mindaz, amit egy magyar kisvendéglőtől elvárunk. Választásunk aznap egy kárpáti borzacskára (nem összetévesztendő a mátrai borzaskával!) és egy (mint kiderült) nagy adag velőrózsára esett.
Mire körülöttünk megtelt az étterem, el is készültek ételeink: mindkettő szép adag, kisebb szépséghibákkal. Az borzacska jó erősen fűszerezett volt, de sajna legfeljebb langyos (elfogyasztása utolsó perceiben már hideg), amit önmagában nem lehetett arra ráfogni, hogy leöntötték tejföllel: ez bizony (melegentartás nélkül) állt legalább egy 5 percig elkészítés után, mielőtt még szervírozták volna. A velőrózsával szinte fordítva volt a helyzet: hőfoka megfelelt, de sem a só- sem pedig a borstartót nem lódította meg a séf, amikor készült. Mindezekkel együtt az összhatás kellemes volt, még ha magas színvonalról nem eshetett szó.
Hasonlóan közepes volt a kiszolgálás is: se jót, se rosszat nem lehet mondani rá – a fiatal hölgy rendben felírta, hogy mit kértünk, kihozta és bekasszírozott. Tanácsot, mosolyt, köszönömöt viszont nem kaptunk. Mondjuk úgy, hogy a nagybetűs, klasszikus vendéglátás azért más.
Ami viszont kiábrándító volt, az a körítés: a rosszul elmosott (több helyen erősen foltos) evőeszközök és a szinte mindenhol csorba filléres értékű tányérok. Érthetetlennek tartom, hogy egy láthatóan jól menő vendéglátóipari egység, ahol tudnak azért főzni is, miért nem képes beszerezni egy olyan mosogatógépet, mely folthagyás nélkül végzi dolgát, ill. miért nem dobja ki azon tányérait, amelyek kerületének 50-70%-a (!) törött, csorba (főleg, ha nem ezreket érő herendin, hanem tucatárú standard-tányéron szervíroznak)???
Nem tudják talán, hogy ezen hibák már nemcsak a Lajtán túl szúrnak szemet az embereknek? Nem gondolnak arra, hogy az ő törzsközönségük (belvárosi polgárok) is eljutott a gasztronómiai emancipáció azon fokára, hogy ettől leminősítse őket? Úgy tűnik, ez bizony így van, s nagy kár érte.
És amiközben megpróbáltam minél feltünőbben tisztogatni szalvétámmal a foltos Esszeug-ot eszembe jutott az a cikk, amelyet nem is olyan rég tettünk fel az eurotravel.hu portál Turisztikai Hírarhívumába: arról volt éppen szó, hogy mikor lesz végre Michelin-csillagos étterem Magyarországon is…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nora 2008.04.24. 14:40:57
Privátilag és munkám kapcsán is mondhatom, soha nem úszom meg az éttermi étkezést, hogy valami bosszantó hülyeséget ne tapasztalnék!
Ami mostmár feltűnő: a KISZOLGÁLÁS LASSÚSÁGA.
Az ember nem tud már mit rendelni, mert ha készételt választ is minimum fél óra várakozás után hozzák. Csipegetni való persze semmi - ami addig is csillapíthatná a szem és gyomor "kopogását".
Szakmailag szerintem elhibázott az is, hogy először az italrendelést veszik fel - majd miután azt kihozták látnak hozzá a kajarendelés felvételéhez! Ez önmagában 15-20 perccel hosszabbítja meg a vendég várakozását, arról nem is beszélve, hogy ételhez választunk innivalót és nem fordítva.
Most ennyi...
Horváth Ferenc · http://www.reiseleiter-ungarn.hu/ 2008.05.18. 20:18:06