Idegenvezetők világa

Egy idegenvezetőtől mindent meg lehet kérdezni? Miért rohangál esernyővel valaki a Hősök terén napfényes időben? Mi van, ha eltűnik a vendég, a karaván pedig menne tovább?

Ez az idegenvezetők világa - kívülről. A blog ugyanezt mutatja - belülről.

Reklám

2007.07.31. 12:39 ggabor

Akciós ellenőrzés indul!

Friss és fontos hír kis világunkból (forrás: Magyar Rádió Online) :

Az idegenvezetőket is ellenőrizni fogják ezentúl, több társhatóság együtt szeretnék kiszűrni azokat, akik megfelelő szakmai képzettség nélkül és feketén vezetnek turistákat Magyarországon.

Nyolc hónapig tartó átfogó köztéri ellenőrzéssorozatot indít augusztus elsején a Közterület Felügyelet, a Fogyasztóvédelem, a rendőrség és a polgárőrség, valamint a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége. A havi körülbelül. 4-5 fővárosi razziának a közterületi szabálysértések, így az engedély nélküli árusítás vagy a zsebtolvajlás kiszűrése mellett a feketén, ám fizetségért dolgozó idegenvezetők kiszűrése lesz majd - mondta a Magyar Rádiónak Bálint Zoltán, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke.

Sok idegenvezető hamis információkat ad át a turistáknak. Bálint Zoltán példaként említette, hogy vannak, akik az mondják a vendégeknek, hogy Mátyás király román király volt, hogy a Hősök tere alatt temető van, hogy a Bazilikát Szent István építette.

Bálint Zoltán hozzátette, az eddigi próbaellenőrzések eredménye szerint az idegenvezetőként díjazásért dolgozók 80 százalékának nincs engedélye. Miklós István, a Közterület Felügyelet igazgatóhelyettese a Magyar Rádiónak azt mondta, az akciósorozat végén tájékoztatják az illetékes tárcákat a tapasztalataikról, s hogy miként kellene változtatni a jogszabályokon.

Az engedély nélküli idegenvezetésért jelenleg 60 ezer forintos pénzbírság szabható ki.

 Hát hurrá, mondhatnánk. És igen, mondanunk is kell, hiszen végre-valahára (uszkve 15-20 éve erről szól az idvezek egyik leghangosabb siráma) történt valami, ami segítheti a szakképzett kollégák helyzetét a svarcba dolgozó külföldi buszsofőrökkel, kontárkodó (értsd: képzettség és felhatalmazás nélkül dolgozó) diákokkal és tanárokkal szemben. Lesz végre ellenőrzés (8 hónapig - tehát 2008.márciusáig - biztosan), reméljük olyan résztvevőkkel, akiknek egyrészt van felhatalmazásuk tenni is valamit, másrészt viszont beszélnek legalább pár világnyelvet.  




 Az már egy másik kérdés, hogy vajon mire elég havi 4-5 razzia (egyáltalán: a razzia azt jelenti, hogy kiszállnak egy kisbuszból az ellenőrök a Hősök terén és aki épp ott van, azt ellenőrzik, vagy azon a napon reggeltől estig ott is állnak végig a placcon?) és a maximálisan 60ezer forintos bírság. Meg hogy mikor fog kiterjedni ezen ellenőrzés az ország többi részére? Mert ugye, ha csak a fővárosban van ellenőrzés...

 Egy kicsit hiányoltam azt is, hogy Bálint Zoli nem mondta ki azt, amiért az idvezek az egész ellenőrzősdit annyira akarják: nem az a legfőbb gond, hogy a be nem jelentett idegenvezetők tudásszintje alacsony (ez nem is mindig igaz), hanem az, hogy mivel nem fizetnek adót, nem fizettek a képzésért s gyakran csak kiegészítő (nyári) munkaként végzik az idegenvezetést, olyan alacsony díjazásért dolgoznak, amelyet egy szakképzett, bejelentett, számlaképes idvez sosem tudna felajánlani. Mondhatni letörik a piacon az árakat, rontják a szakképzett kollégák kereseti/megélhetési lehetőségeit. Ez a legfőbb baj, s ezt nem is kellene titkolni. Szerintetek igen?

 Mindegy, egyelőre örüljünk annak, ami van, s reméljük, hogy sikerül idővel az ellenőrzést állandóvá, mindennapossá és országossá tenni. Mondhatni a cél még messze, de legalább már elindultunk...

10 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://idegenvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr3128966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Soós Zoltán · http://www.hirosguide.hu 2007.08.02. 19:04:09

Kecskeméti engedéllyel rendelkező idegenvezető vagyok.
A híradásokban mintha ilyet is hallottam volna, hogy az idegenvezetői igazolványt időnként újra érvényesíttetni kell.
Tudtok erről valamit?
Ha így lenne, azt felhábórítónak tartanám, mert ez megint csak egyfajta adó lenne.

Zoltán

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.02. 21:32:12

Szia (kollégák között maradjunk ezen kötetlen formánál) !

Őszintén szólva én még nem hallottam ilyenről, de majd utánakérdezek a MKEH-ben. Egy gyors keresés a Google-al sem hozott eredményt, így hát egyelőre bizakodó vagyok e tekintetben.

Nagy Gabor 2007.08.02. 23:37:47

a 80%-os "kepzettlenseg" meg viccnek is rossz :) Most az egyszer erdemes lenne a BKV-rol peldat venni, ok az utobbi honapokban meg tudtak oldani, hogy a felsegteruletukre illetektelenek ne jussanak be. Tobb honapba telt, mire a karszalagosok mindenkit megneveltek, es az utazokozonseg 100%a mostanra mar arra jogosultan kozlekedik. Mivel a BKV ellenorok munkaja a "jo" utasok tobbsege miatt naprol napra mero unalom, ezert elerkezett az ido, hogy egy fokkal bonyolultabb feladatot kapjanak. Ellenorizni, hatasosan csak szenvedellyel lehet, es erre jelenleg csak a BKV szakemberei alkalmasak, ok ellenorzesben a legjobbak! Egy hetes tovabbkepzessel az allomany legalabb fele alkalmas lenne erre a feladatra.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.03. 07:42:54

Nos nem is arról volt szó, hogy 80% képzetlen, csak hogy egy (!) felmérés szerint ennyi idegent vezetőnek nem volt engedélye. Hogy a felmérés hogy és hol készült, nem tudjuk (kár). Lehet, azok is a "képzetlenek" sorába lettek besorolva, akik csak nem tűzték ki a jelvényüket, hanem zsebükben lapult (én is ilyen vagyok, nem szívesen plakátolom ki magamat, főleg, ha csak 2-3-4 vendégemet viszem).
De az ötlet jó: engedjük rá vérmes BKV-ellenőröket a kontárokra és akkor lesz nemulass :D
Megjegyzés: azért ők sem voltak tökéletesek, egyik gyerekkori jó barátom még mindig bliccel munkába járáskor (személyiségi jogai védelmében nem nevezem meg az általa használt járatot)...

Kleyer Eva · http://www.kleyer.hu 2007.08.03. 17:14:09

Huszoneve vezetek en is, a kituzom pedig elveszett a nagy jovesben-menesben. Tenyleg, vajh hol lehet potolni? En mar felhivtam a Turisztikai Allamtitkarsagot a Hold utcaban, elkuldtek egy hivatalhoz (Kereskedelmi es Ellenorzesi Hivatal), kaptam egy telefonszamot is, amin csodalkozva kozoltek, hogy ok nemesfemekkel foglalkoznak, talan a Margit koruton.... Na, ott meg nem vettek fel. Szoval, aki tovabb tud segiteni, annak megkoszonom. Mindenesetre jo lenne valamilyen ellenorzes, sot, akar egy ketevenkenti vizsga is, hiszen annyi minden valtozik, es egy husz eves igazolvannyal nem szabadna garazdalkodni.
Ilyen durva dolgokat, mint amit a Balint Zoltan allit, en meg nem hallottam, pedig gyakran belehallgatok a kollegak "mesejebe", csak kivancsisagkeppen.
De csinalhatnank olyat, ez egy regi otletem, hogy beulunk egymashoz a buszba, es a tapasztalatainkat megosztjuk egymassal. Mindenkitol lehet tanulni, a jo es a rossz ( a kerulendo) is hasznos tapasztalat.

Vegre valami elindult!

Udv Eva

Kleyer Eva · http://www.kleyer.hu 2007.08.03. 17:17:43

Ja, es nagyon koszonom, hogy eszedbe jutott ilyen blogot inditani, igy talan alkalom nyilik egy csomo kibeszeletlen dolog atragcsalasara.

Mindenkinek fogom ajanlani!

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.03. 20:26:33

Kedves Éva!

Neked is ígérem, jövő héten utánanézek majd a pótlásnak is, meg (Zoltán tegnapi kérésére) az újravizsgázásnak is. Mea culpa egyébként: utóbbira ma végülis nem jutott időm...

A vizsgáztatás/újravizsgáztatás egyébként egy érdekes kérdés, egyik kollegnőnktől hallottam (aki tanítja is az anyagot), hogy legalábbis az előbbiben várhatóan változik a szabályozás. Ezt alapvetően üdvözlöm, mert hát egy erősen regionális vizsgával engedik neki a fiatalokat az egész országnak, ami ugye kicsit fura.

Megpróbálom rávenni az említett kollegánőt, hogy írjon pár sort erről a témáról ide, a blogba, hogy többen is halljanak róla.

Patai Katalin 2007.08.04. 01:20:42

KÉvának és akit még érint.!Most olvastam a kérdést. Széna téren a GKM vagy most hogy hívják Minisztériumban van az az ellenőrzési osztály, ahol kiadják az id.vez. igazolványokat. Az újakkal nincs gond, csak pénz kérdése. A régi elveszettet csak úgy pótolják Nektek, mintha új eljárás lenne. Tehát a bizonyítvánnyal, vagy az igazolvánnyal be kell menni, kitölteni ezt azt, erkölcsi kell/3 hónapnál nem régebbi/ kb 2 fénykép és egy csomó pénz. Valakinek az igazolványból a kép veszett el. Gondolta, hogy csak beragasztanak egy újat, kap rá egy pecsétet és kész. De nem!! Teljes tortúrát végig kell járni!! A nő a telefonban olyan elutasító és udvariatlan volt, hogy az csak na!! Erről ennyit. Remélem, ezzel tudtam valamit segíteni.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.04. 08:34:47

Kedves Katalin!

Köszönöm/köszönjük az infót az igazolványpótlással kapcsolatban, ez szerintem igen hasznos volt, még ha nem is megnyugtató a procedúra és a költségek vonzatában.

Gancsof Katalin 2007.08.20. 06:38:41

Kedves Kollégák!

Örömmel olvastam, hogy végre nálunk is történik valami az ellenőrzések ügyében. Viszont véleményem szerint a 60.000.-Ft-os büntetés nem nagyon fogja elrettenteni pl. a külföldi sofőröket az itthoni idegenvezetéstől. Számoljatok csak, mennyi most a napidíj? Ha 4-5 napig itt a csoport, mennyit is spóroltak még így is rajtunk? Ha jól vagyok informálva, Pozsonyban most 2.000.-Euro a büntetés. Itt már jobban meggondolják, hogy kockáztassanak...
Mindenkinek sok csopit az őszre! Üdv: Gancsof Kati
süti beállítások módosítása