Idegenvezetők világa

Egy idegenvezetőtől mindent meg lehet kérdezni? Miért rohangál esernyővel valaki a Hősök terén napfényes időben? Mi van, ha eltűnik a vendég, a karaván pedig menne tovább?

Ez az idegenvezetők világa - kívülről. A blog ugyanezt mutatja - belülről.

Reklám

2007.09.11. 15:27 ggabor

BB: Botrányos Borfesztivál

A nemrég szépen kivitelezett Borfalu után már kíváncsian vártam a "nagy testvért" , az idén 15. születésnapját ünneplő Borfesztivált. Borbarátként, turisztikai szakemberként, idegenvezetőként mindenképp ott a helyem - gondoltam.



Okulva a tavalyi év tömegnyomorából, megfogadtam, hogy nem hagyom délutánra a látogatást: kimegyünk rögtön a nyitás után pár perccel, s míg mások szombat délelőtti sziesztájukat tartják, mi nagy lökdösődés nélkül kóstolgatjuk végig a jobbnál jobb borokat. Fogadalmamat megtartva időben kisétáltunk a Várba, 10:10-kor már jegyet váltottunk (s közben kissé elkámpicsorodva figyeltük, hogy a bort kedvelő idegennyelvű turistával megpróbáltak megértetni, hogy sem Eurót, sem pedig hitelkártyát nem fogadnak el, s arra sem képesek, hogy megmagyarázzák, hogy hol a legközelebbi pénzváltó/Bankomat). A jegyár lépést tartott az inflációval: idén már 2.200,- Ft-ot szedtek be, s cserébe ugyanúgy csak 2x80,- Forintnyi bónt, egy kommersz (feliratos) borospoharat + nyakbaakasztható pohártartót adtak, mint nemrég még 1.800,- ért.

A botrány azonban nem az áremelés volt, hanem az, ami a Borfesztivál területén várt minket: zárt pavilonok sora!!! A nyitás után negyed-fél órával a standok jó, ha 20-30%-a volt nyitva. Gondoltuk sebaj, várunk 10-20 percet, akkorra már biztos minden borász megérkezik (bár ugye kérdés, hogy mi tartotta őket fel szombat délelőtt). Frászkarikát: még távozásunk időpontja idején, fél egykor is a pavilonok legalább negyede tulaj nélkül ácsingózott - s nemcsak a kevésbé neves borászoké! Őszintén szólva közel álltam hozzá, hogy panaszkönyvet, ügyvezetőt, visszatérítést követeljek, ott nyomban. De maradva a békésebb eszközöknél, gondoltam inkább, megírom itt, s a jövő évre nézve levonom magam és vendégeim számára a következtetést. Kár: 15 év után egy ilyen mélyütést talán mégsem kellett volna bevinni a borkedvelőknek...

De volt azért pozitívum is: szép és finom borok, nívós standok, kedves borászok. Személyes díjazottaink ezúttal a Gál Tibor-féle Egri Syrah - Kadarka 2004, ill. Sajgó Pince Tokaji Sárgamuskotálya voltak: mindkettő kellemes, harmonikus és kimondottan karakteres bornak bizonyult, szívesen ajánljuk őket bármikor, bárkinek!

U.i.: Délután még kimentünk az 56-osok terére megnézni az idei ARC óriásplakátkiállítást. Érdemes! Ha van időtök, menjetek ti is ki (szept.18-ig tart nyitva).

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://idegenvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr60162761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kleyer Éva 2007.09.19. 21:20:31

Gábor,
tudom, nem ez a módja, de végre valami pozitív dolog is történik.
Nézz rá a mellékelt oldalra, és talán közzé lehetne tenni, főként, hogy aktuális is , de nagyon!

www.timcopejourneys.com/index.pl?page=2904

Én ma mutattam meg a várost a mamájának, aki most érkezett Ausztráliából, Ópusztaszeren találkoznak.

Rádbízom, de nagyon izgi!

Üdv Éva

Hábel János 2007.09.30. 22:40:11

Kedves Gábor!

Tanulság: nem szabad hajnalok hajnalán (Budapesten 10 h úgy lászik az) bortúrázni, hiszen a borászatok személyzete is csak akkortájt tér magához valamelyik panzióban.
Koradélután, vagy este mi volt az ábra? Addigra csak beindult az üzem...
A belépő szerintem jó drága volt, de nyilván a Duna-hidak és a pesti panoráma látványát is ki kell fizetni valakinek, ezek emelték a borivás élvezeti értékét.
A hétvégén lesz a villányi szüreti fesztivál, szerintem a pincék 9-től nyitva, ha teheted, gyere a déli végekre vígasztalódni.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.10.04. 10:32:41

Kedves János!

Tökéletesen igazad van - így utólag belátom. Csak hát akkor minek is kell tízkor kinyitni a kapukat (és beszedni a belépő nem épp kétfilléres összegét) , ha a borászok a délelőttöt az előző esti tivornya kialvására akarják fordítani?? :)

Este nem tudom, mi volt, mivel akkor nem értünk rá, de a trend arra enged következtetni, hogy délután 3-4-re már a többség kinyitott.

Az invitálásod a villányi szüretre köszönöm, de valószínűleg nem tudok vele élni: nemcsak a turisztikai, hanem a honlapszerkesztési szezon kellős közepette is vagyunk, így szabadidőnk egyenlő a nullával. De utóbbinak nemsokára meg lesz az eredménye, amely Titeket (OIC-s idegenvezetőket) is érinteni fog!
süti beállítások módosítása