Idegenvezetők világa

Egy idegenvezetőtől mindent meg lehet kérdezni? Miért rohangál esernyővel valaki a Hősök terén napfényes időben? Mi van, ha eltűnik a vendég, a karaván pedig menne tovább?

Ez az idegenvezetők világa - kívülről. A blog ugyanezt mutatja - belülről.

Reklám

2011.01.22. 16:11 ggabor

Kontra és rekontra - avagy mivel városnézünk 2011 után?

„Kontra és rekontra” – jutott eszembe, amikor a Főpolgármesteri Hivatal (egyik) legújabb indítványáról, a városnéző buszok környezetvédelmi normáinak drasztikus szigorításáról olvastam.

Aki nem ismerné: a terv az, hogy a mostani – szinte nem is létező – környezetvédelmi normák helyett a Budapesten helyi városnézésre szakosodott buszoktól 2011 áprilisától az Euro 3-as, majd később az Euro 4-es, ill. 5-ös szintet követelnék meg. Ezt természetesen jelenleg nagyon kevés busz teljesíti: az oldtimer-korú átalakított Ikaruszok már az Euro 1-es szintet sem ütik meg (érdekességképpen: az egyetlen, állandó városnézésekre használt busz Budapesten, mely teljesíti az Euro 5-ös szintet a RiverRide kétéltű járműve).

Természetesen azonnal jött a szakma (főleg a NiT) tiltakozása (kontra!), hiszen már az Euro 3-as szint minimum milliós motorcserét, míg a még szigorúbb szintek komplett buszcserét igényelnének – ami az érintett buszos társaságok és az érdekvédő szervezetük szerint vállalhatatlan. A Népszabadság cikkírója azt is felveti, hogy ily módon a budapesti városnézések piaca külföldi kézre kerülhet, mivel a hazai vállalkozóknak nincs pénzük a környezetvédelmi szigorítások betartására. Városnéző busz - ez tényleg oldtimer! Bennem viszont (rekontra!) felmerült, hogy ha nem 20-30 éves lestrapált buszmatuzsálemekkel lehet majd Budapesten várost nézni, akkor talán az áldatlan árharc helyett végre a minőség (is) fog újra számítani, és a gyalogos, kiscsoportos, egyéni idegenvezetők által vitt városnézések is újra versenyképesek lesznek. Valószínűleg végleg megszűnnének a 4-5.000,- Forintért kínált városnézések - a reális ár inkább ennek a duplája lesz, így már egy 2-4 fős család/baráti társaság számára is valós alternatíva lesz anyagilag egy "private guide" felfogadása. A minőségi különbség meg egy másik lapra tartozik...

Attól pedig nem félek, hogy külföldi cégek fogják uralni e piacot: tucatnál több budapesti buszos céget tudok mutatni, akik már most rendelkeznek a megfelelő járműparkkal – melyeket eddig azonban nem érte meg állandó városnéző buszként üzemeltetni, hiszen egy 60-70 milliós busz üzemeltetése és amortizációja sosem tudná felvenni a versenyt egy 30 éves, kiszuperált Ikaruséval. A garantált városnézések piaca így tehát nem borul fel, csak épp más szolgáltatók kerülnek előtérbe. Bár gyanítom, hogy számos, eddig "fapados" buszokkal operáló cégnek is van annyi tartaléka, hogy adott esetben modernebb buszokra váltson.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://idegenvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr622605226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2011.01.26. 15:31:47

Újabb fejlemény a fenti ügyben:

"Átmenetileg fellélegezhetnek a buszosok Budapesten

A főváros illetékesétől kapott tájékoztatás szerint szakmai egyeztetésre, s újragondolásra visszaadják a rendelet szövegét, de nem csupán a városnéző vállalkozások méltányolható érvei miatt, hanem azért is, mert a rendeletnek sok mindent kell majd szabályoznia még, például a területhasználattal összefüggő kérdéseket is."

Bővebben: www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/9359
süti beállítások módosítása