Idegenvezetők világa

Egy idegenvezetőtől mindent meg lehet kérdezni? Miért rohangál esernyővel valaki a Hősök terén napfényes időben? Mi van, ha eltűnik a vendég, a karaván pedig menne tovább?

Ez az idegenvezetők világa - kívülről. A blog ugyanezt mutatja - belülről.

Reklám

2007.08.03. 20:46 ggabor

Csodás képek után száraz szakmaiság

Szép jó estét mindenkinek!

Privát levelezésem és az egyik blog-hozzászóláshoz kapott pár kommentár után úgy gondoltam, hogy szép képek után nem ártana megtárgyalni 1-2 szakmai kérdést sem, ami az idegenvezetői képzéssel, vizsgáztatással, újravizsgázással (?) függ össze.

Ezzel kapcsolatban várnám majd véleményeteket is, érdekelne, ki, hogyan gondolkodik!

Szóval a problémák, témakörök:




1, Idegenvezetők képzése
Először is felmerül az a kérdés, hogy nem kellene-e limitálni a képzést és az engedélykiadást. Bálint Zoli az interjúban azt mondta, több, mint 10.000 legális idvez van, s a Turisztikai Közlöny tanulsága szerint havonta 20-30-40 újabb fiatal (és idősebb) kapja meg a "License to Guide"-ot :) Közben sajnos a turisták száma nem növekszik radikálisan, s az idősebb kollégák sem hagyják ott a pályát csak azért, mert elérik a nyugdíjkorhatárt (ez érthető is). Felmerül tehát a kérdés, hogy nem szükséges-e korlátozni a kiadható idvez-engedélyek számát, már csak azért is, hogy a túlzott munkaerőkínálat nem nyomja le vészesen az árakat.

2, A vizsgáztatásnál (mely mint hallottam változni fog) valahogyan meg kellene oldani, hogy az idegenvezető nem csak pl. a budapesti városnézést tudja elmondani, hanem probléma nélkül le tudjon vezényelni egy Dunakanyar, Balaton vagy épp pusztaprogramot. Mert egy dolog, hogy könyvből megtanítják Szentendre látványosságait és egy másik, hogy tudunk-e egy Szentendre-túrát csinálni. De hát minek/kinek mondom ezt: akik tanulták és csinálták is már, ismerik a különbséget!

3, Újravizsgáztatás: most épp Kleyer Éva kolléganő vetette fel, azzal az indokkal, hogy sok minden változik. Végülis igaz, kérdés viszont hogy mennyire, ill. hogy milyen időközönként változik annyira a bemutatandó világ, hogy ezért érdemes átírni a tankönyveket és újra "kikérdezni" az aktív tanulókat.

Ja, még valamit, kicsit más témakörben:

Egy ifjú kollegina keresett meg ma mailben, s kérdezte, hogy miként lehet a gyakorlatban egy bécsi városnézést egy kis csoportnak megcsinálni. Márminthogy a gyakorlatban, hiszen tudjuk, hogy amit itthon csak most kezdenek el csinálni (reméljük hatékonyan) ellenőrzés terén, azt az osztrákok már egy jó ideje gyakorolják.

Szóval ki mit tanácsolna az ifjú kolleginának?

27 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://idegenvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr95131736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Friedszám-Laczkovits Kinga · http://www.visita.hu 2007.08.03. 21:35:04

Sziasztok! Elolvastam a témákat és volna velük kapcsolatban pár gondolatom.
A vizsgáztatás témakörben, legalábbis ahogy én kivettem a szavaidból, csak Budapestról volt szó. Nekem pont ez a bajom és volt mindig is a bajom a magyar idegenforgalommal, hogy, szerintem nem teljesen indokoltan, iszonyatosan főváros központú. Miért Nincs elég látnivaló, amit meg lehetne mutatni az ország többi részén? Nem lehet, hogy csak azért nem lehet eladni külföldön mást Budapesten kívül, mert nem is tudják, hogy létezik? Rajtunk kívül Európában vajon hányan tudják, hogy Pécs 2010-ben (reméljük meg is valósul) Európa kulturális városa lesz? De ehhez még lenne hozzáfűznivalóm. Ha elvárjuk, hogy egy idvez tudjon mást is fővároson kívül, azt úgy is kell oktatni. Én pl sossem voltam sehol "terepgyakorlaton" a viszgán kívül. Talán ezen is kéne változtatni.
Az újravizsgáztatás nem rossz ötlet, de miből? Én pl annak idején Budapesten tanultam és viszgáztam, de azóta vidéken próbálkozom vele. Egy vidékinek sokkal több mindent kell tudnia. vajon ezt egy pesti is tudja? Lehet, hogy csak én érzem így, de ezt problémát is egy kicsit pestközpontúnak tartom. Még kell beszélni és gondolkodni róla.
A létszámlimit is érdekes kérdés. Szerintem nem globális limitet, hanem talán inkább nyelvek szerinti limitet kéne maghatározni. Amiből sok van, az nem kell, de amiből kevés, azt ösztönözni kéne.
egyenlőre ennyi. Várom a további fejleményeket. Üdv mindenkinek, Kinga

Friedszám-Laczkovits Kinga · http://www.visita.hu 2007.08.03. 21:37:42

Sziasztok! Csak bocsánatot akarok kérni az előbbi gépelési elírásokért és hibákért. Remélem azért érthető számotokra is, hogy mire gondoltam.
Üdv, Kinga

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.03. 22:09:10

Szia Kinga!
Pont a Budapest-centrikusság az, amit én is kifogásoltam. Anno az volt a nagy sokk, amikor először küldtek vidékre csoporttal. Annyira ideges voltam, hogy fogtam magam és pár nappal előtte lementem a helyszínre és bejártam, nehogy eltévedjek...
De azért ez vica versa is igaz: az Utazás 2007-en egy tokaji származású idvezzel beszélgettem egy kicsit, aki viszont leginkább csak azt a környéket ismerte meg tanulmányai során, s ott is vizsgázott. Az aztán jó kérdés, hogy aki vidéken vizsgázik, az mit csinál egy idegen buszsofőrrel a pesti dzsumbujban, ha mondjuk útlezárás bénítja a szokott (és ismert) útvonalat???
A nyelvi létszámlimit érdekes, de mi alapján? A beutazó vendégkör folyamatosan változik: amikor én kezdtem, a németesek aranykorukat élték, ma már jobb lenne talán angolosnak lenni, 10 év múlva meg kínaiul beszélni...
(a gépelési hibák elfelejtve, ez mondhatni az "élő adás varázsa")

Üdv

Gábor

Gyakorló idegenvezető 2007.08.03. 22:37:45

Szervusztok!
Úgy gondolom, a limit nem jó dolog. Mindenkiben jogában azt tanulni, amit akar, és főleg, amit megfizet. Ez minden szakmában így működik. Menet /tanfolyam/ közben úgyis kiderül, hogy ki érzi alkalmasnak magát erre a gyönyörű szakmára. Tapasztalatom: a végzős többség meg sem kisérli a szakma gyakorlását. Kiváltják az igazolványt, mondván: jó lesz ez még valamire - semmi több. Ami a tanfolyamokat illeti: kemény dolog! Jók a tankönyvek /Balogh, Kelemen, Bánfalvi/, kiválóak a tanárok, de tény, hogy az anyag sem könyvekből, sem internet, sem fényképek, sem útikönyvek, sem térképek, sem diák, sem DVD-k, sem stb-k alapján nem sajátítható el. A fő probléma a középiskolai történelem, művelődéstörténet és földrajz oktatásban van. Érettségizett diákok mondhatni semmit nem tudnak Magyarországról, a saját hazájukról. Szó szerint értsétek: nem tudják az alapokat sem, a megyéket és megyeszékhelyeket, és idvez. tanfolyamokon hallanak először a régiókról. A középiskolai osztálykirándulások fő témája a bulizás, és mindegy hol vannak, milyen környezetben. Érettségi után szembesülnek a legalapműveltségbeli hiányaikkal. Az idvez tanfolyamok olyan általános műveltséget adnak, ami mindenkire ráférne. Ez is változik 2008-tól. A tanfolyamok kétévesek lesznek, és ebből min. fél év előreláthatóan a számítástechnikai ismereteké lesz. A tanfolyamokon anyagi okok miatt nincs lehetőség országjárásra. Valószínűleg a középiskolák is anyagi okok miatt mondanak le ez irányú rendszeres kirándulásaikról. A MÁV áremelése miatt pedig az egy célpontú kirándulásokról is le kell mondani. Gondoljatok csak bele: Komáromba vittem volna egyik osztályomat május közepén. Mivel ez a táv 100 km alatti, ezt a távot emelték meg leginkább. A vonatjegyhez jöttek volna a belépők és a múzeumi vezetés. No, ezt már nem tudták vállalni a diákok. Egy fizetős tanfolyam közel kétszázezer, és ebben nincsenek túrák, ez által nincs gyakorlati országismeret. Bp-t és múzeumait járjuk keresztül-kasul. Az országismeretre már csak a tankönyvek, és a tanárok saját tapasztalataiból, idegenvezetéseiből és egyéni érdeklődéséből eredő élménybeszámolók jutnak. A gyakorlott idvezek is kezdték valahogy. Próbáljunk meg emlékezni, milyen is volt akkor, amikor életünkben először csoporttal jártunk valahol? Én nagyon is jól emlékszem az itthoni felkészülésekre, és arra, hogy mig kihozta a pincér a csoportnak a levest, körberohantam a várost, hogy lássam is azt, amire otthon egy hétig készültem. Ebéd után olyan /jó/ idegenvezetéseket tartottam, hogy én lepődtem meg a legjobban... Ne féljünk a kezdőktől. Aki valóban akar, úgyis viszi valamire, és sikerülni fog neki. Vagy van lelkiismerete és affinitása valakinek ehhez a szakmához, vagy nincs. Akinek nincs, nem fogja művelni. Ebben biztos vagyok. És azt sem szabad figyelmen kivűl hagyni, hogy NAGYON megváltozott a szakma. Hol van ma már a klasszikus, négyórás budapesti városnézés? Hol vannak az utazási irodák idegenvezetői osztályai? Az idegenvezetői beosztók? A tananyagon KELL változtatni, mert ma már munkát is legkevésbé referens ad. Az idvez, ha valóban AKAR dolgozni, saját maga szerzi meg a munkát. Nem utazási irodában kóricál, ennél sokkal fineszesebb. Ott legfeljebb telepített munkát, vagy hostess tevékenységet talál. Az irodáknak megvannak a maguk bejáratott idvezei, és ezen nem is igen változtatnak. Őket nem érdekli - talán nem is tudják -, hogy közel tizezer szakember közül válogathatnának. Ne kössük az ebet a karóhoz, a világ már rég elvált ettől a karótól. Jó ez az idvez. címlista. Lehetőség. Mind idveznek, mind foglalkoztatónak. Csak jusson el a híre minden foglalkoztatóhoz, és minden idvez-hez. Én ezen munkálkodom.

Patai Katalin 2007.08.04. 00:52:36

A legutolsó hozzászólóval sok mindenben egyetértek.
1-2/ A tanfolyamok kérdése. Végre meg kellene szüntetni azt a lehetőséget, hogy valaki 4 hónapos \"intenzív\" tanfolyam elvégzése után vizsgázhasson, és átmenjen!!!

Szíves figyelmetekbe ajánlom, hogy a hosszas próbálkozásaink valami eredményt elértek, mert a következő tanévtől tényleg 2 éves lesz az idvez. tanf., de a legnagyobb bánatomra, nem a gyakorlatok idejét növelték, hanem telerakták elméleti és számomra néha még elég nehezen értelmezhető modulokkal./mert modul a divat/

REMÉLEM, nem ez lesz a végleges tematika.!!!

Egyébként az OKJ-s nappali képzésben pl. a nyelv sokkal kisebb szerepet kap, mint korábban. Ez akkor lenne elfogadható, ha a közép iskolákból a kívánatos legalább középfokú nyelvvizsgával jönnének ki a tanulók.

Ugyanez vonatkozik a hely, művészettöténet, irodalom, történelem stb. ismeretekre, a napi aktualitásokról, társadalom ismeret stb. már nem is beszélve. Tragikus!! Viszont legalább ezek a fiatalok, ha nem is fognak a szakmában dolgozni, mert kis töredékük fog tényleg dolgozni, kap egy olyan általános műveltséget, amit már a közép iskolában korábban mi még megkaptunk./Bár ez sokszor a tanulón is múlik/

Szerintem Regionális idegenvezetői vizsgát kellene bevezetni, és ha valaki egész Mo-n akar vezetni, az összes régióban le kell vizsgázni. 5-7 régió, aszerint, hogy végül is hány régió lesz. A vidéki idegenvezető ne vezessen Budapesten, de a Budapest és környékéből vizsgázó, ne vezessen Pécsen, csak ha letette a Dél-dunántúli régió vizsgáját. Természetesen az Ország ismeret kell mindenkinek, de csak nagy vonalakban. A saját régiót pedig alaposan kellene tudni.
Én nem limitálnám a létszámot, de olyan komoly vizsga követelményeket kellene kidolgozni és a vizsgáztatóknak megkövetelni, aminek teljesítése után egy-két hospitálás!!! után dolgozhatna is az illető.
3./ Az újravizsgázást illetően az a vélyeményem, hogy olyan továbbképzés kellene a téli időszakban, amely megismerteti az aktív id.vez-eket az új adókkal, rendeletekkel, új közlekedési útvonalakkal, aktualis témákkal. Nem biztos, hogy vizsga fontos lenne, hanem a részvétel.
Bécsi idegenvezetést pedig ne vállaljunk, csak a buszbani orientációt.!!! Nem éri meg, mert \"persona non grata\" lehet az ember, és nem utolsó sorban mi is meg akarjuk szüntetni az ILLEGÁLIS IDEGENVEZETÉST\" Mo-n. Erre nálunk is van törvény, csak komolyan szankcionálni kellene.!!
Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam. Talán lesz, aki elolvassa
Patai Katalin idvez.+ tanár

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.04. 09:01:44

Sziasztok!

(egy gyors szombat reggeli hozzászólás, aztán itt se vagyok - ma a családé az elsőbbség!)

Az oktatási limit kérdése tényleg nehézkesen megvalósítható és én is tapasztalom, hogy a vizsgát (sikeresen) letevők jó, ha 20%-a dolgozik utána aktívan (és belőlük is sokan később pályát, foglalkozást módosítanak). Viszont így hiányolom, hogy nem tudni, hogy hány aktív idvez van - pedig érdekes lenne!

A középiskolából hozott hiányosságokat még kiegészíteném a nyelvbéliekkel: amikor magam a Hotel Római képzésén résztvettem (a 2.induló évjárat voltunk), akkor tanárunk a tanév során volt kénytelen konstatálni, hogy a csoport fele nemigen éri el azt a szintet, hogy gond nélkül tudja az adott idegen nyelven megtanulni az anyagot. A vége az lett, hogy beiktattak külön általános nyelvi órákat...

A gyakorlati oktatás lényegére és létfontosságára magam is rájöttem. Legkésőbb akkor, amikor egyik - az órákról szinte állandóan hiányzó - osztálytársnőmet én korrepetáltam a vizsgája előtt. Miután egyszer rendesen végigmentünk a városon, másnap kíválóra vizsgázott. Más barátaim 1 évig nyomták az iskolapadod és épphogy mentek csak át...

A vidéki gyakorlat tényleg probléma és ezt meg kell oldani valahogy. Megkockáztatom, hogy a MÁVnál ma már az is olcsóbb talán, ha egy szakadt Ikarust bérel/vesz az iskola és azzal viszik ki a helyszínre a diákokat. Persze sanda gyanúm van, hogy az iskolák nem fognak erre addig áldozni, amíg az ilyesfajta oktatást nem kérik rajtuk számon :(

Mivel ízig-vérig üzletember típus vagyok :) megfordult a fejemben, hogy az ilyen vidéki oktatási túrákat szponzoráltatni kellene olyan idegenforgalmi cégekkel, akik amúgy is kezüket-lábukat törik, hogy partner-idegenvezetőket találjanak portékájuk/szolgáltatásuk értékesítéséhez. Mert hát mikor lehetne visszavonhatatlan jó pontot szerezni egy idveznél, ha nem rögtön a kezdet kezdetén?

A múzeumok, kiállítások belépőit meg pláne ki kellene bulizni az idvez-tanoncok számára (legalábbis ha szervezetten, előre megbeszélten, tanárral jönnek) - erre majd teszek is egy kísérletet meglevő múzeumi kapcsolataimnál. Meglátjuk...

Ha már itt tartunk: támogatnám Katalin régiós képzési javaslatát, még ha nem is lenne egyszerű megvalósítani, pláne ellenőrizni. De mindenesetre komolyabbá tenné az idvez-képzést és azon kollégák elismertségét, akik az egész országban "bevethetőek".

"Gyakorló idvez" utolsó megjegyzésére: igen, a XXI.század hazai turizmusa már nem a klasszikus elosztópontok, az IBUSZ - Cooptourist - Budapest Tourist aranyháromszögben :) köré szerveződik. Egyre több az egyéni vendég, akik iroda nélkül jönnek, de sok külhoni iroda is direktbe keresi meg az idvezt (ha ugye alkalmaz egyet). Ezért hát a munkaszerzési módszerek is mások: régen oldalnyi önéletrajzzal és ff fotóval botorkált az ember végig az irodákon, később névjegy és mobilszám nélkül nem volt élet, ma pedig a mailcím, honlap és internetes alapismeretek nélküli idvezek kerülnek nehéz helyzetbe.

Apropó: télen majd folytatódik az Idegenvezetői Hírlevélben az e-turizmus cikksorozatunk, újabb tippekkel és trükkökkel. Sőt, ha lesz jelentkező rá, lehet, hogy egy kicsit komolyabb tanfolyam is lesz.

További szép hétvégét mindenkinek!

Bechtold Krisztina 2007.08.04. 12:50:59

Sziasztok Kollégák!

Az én legnagyobb fájdalmam az volt, hogy ki kellett váltani az idegenvezetői engedélyt, abban az időben rengeteg pénzért. 21 éve dolgozom a szakmában és egyszer nem érdekelte senkit, hogy nekem az van-e igazolványom, vagy nincs. Örülök annak, hogy talán ennek az időszaknak vége és szigorú szabályozással végre csak profi idegenvezetők fogják a külföldieket tájékoztatni.
Akkor talán lesz annyi munka, hogy az idegenvezetők ne azzal foglalkozzanak, hogy az irodáktól megszerezzék az üzletkört és saját maguk legyenek rákényszerülve, hogy leszervezzék a programot, hozzáteszem kockázattal, mert ugye ez abszolút törvénytelelen. Hanem érvényesül az is, hogy mindenki maradjon a saját kaptafájánál.
Bizony én is ismerek sokakat, akik ebben utaznak.

A díjazással kapcsolatban pedig jó lenne valami okosat kitalálni. Ez ugyan egy szabad szakma, de egyre több negatív tapasztalatom van. Az egyik id.vez alálicitál a másiknak és az utazási iroda az olcsóbbat viszi el, mert a referens a forgalom növelésében érdekelt. Az egyik id. vez. összehívja a kolléganőit, kikérdezi a gyanútlanokat, hogy ki, hol mennyiért dolgozik, azután mindenkinek aláajánl. Valami egyensúlyt kéne létrehozni.
De túl sok ötletem, ami esetleg működne nincsen. Talán egy központilag megállapított díjazás, amit az irodák is megkaphatnának. Akkor az irodák is tudják, hogy mihez tartsák magukat, nekik is könnyebb lenne kalkulálni. Esetleg feljebb lehetne licitálni, e lejjebb már nem.

Per pillanat utazási irodában is dolgozok és látom, hogy a fiatalok szó szerint kilincselnek a munkáért.
És őszintén bevallom, hogy egy kezdőre nem szívesen bízom az általam hónapokig szervezett programot. Ez az a helyzet, amikor bizony \'fiatalt keresünk nagy tapasztalattal\', ami jóformán nem létezik. Én is inkább az \'örg rókákra\' bízom szívesebben a feladatot. Nem lehetne-e azt megoldani, hogy a fiatalok, akik komolyan gondolják, valalmi gyakorlati lehetőséget is kapjanak? Nem lennének-e kollégák, akik vállalnák, hogy maguk mellé vesznek alkalom adtán fiatalokat és próbálnák őket tanítani? Vagy valóban több gyakorlatra és kirándulásra lenne szükség a képzési időn belül, amit valószínűleg senki nem vállal, mert akkor a tanfolyam ára valóban a csillagos eget súrolná.
Pl. hajós vendégeknek tart városnézést vagy Dunakanyar kirándulást, vagy akármilyen más kirándulást egy kolléga. Az esetek többségében a buszok nincsenek tele. Csak beférne gyakorlatra egy fiatal kolléga. Anno én is voltam gyakorlaton és nagy segítség volt.
Az is tény, hogy a szakma NAGYON megváltozott. Nagy a baj, ha az egyik kolléga amásiknak 10% fejében közvetíti a munkát, ha ő éppen nem ér rá, sőt kezdőt pénzért tanítgat. Lehet, hogy nem lenne rossz üzlet....

Az utazási irodákat nem védeni akarom, de nyilvánvaló, hogy jól bevált embereit állandóan foglalkoztatja. Bizony a referens is kap a pofájára, ha az általa megbízott idegenvezető elront valamit, pláne akkor, ha az kezdő, vagy éppen egy próbamunkára hívták. Higgyétek el a referenseknek sincs könnyű dolga!
És bizony abban egyet kell értenem, hogy kevés a profi referens, mert nekik sincs helyismeretük, fogalmuk sincs arról, hogy hogyan juthat el a csoport egyik helyről a másikra, fogalma sincs, hogy a vidéki városokban milyen látnivalók, lehetőségek vannak. Ekkor jövünk mi, iegenvezetőból kicsit átvedlett referensek. Nem mindig hallgatnak ránk, azt hiszik, hogy okoskodni akarunk. Vagy átadják a munkát, hogy \'te úgyis jobban tudod\', csináld meg.

Abban egyetértek, hogy ne vezessünk külföldön feketén!

Az újravizsgáztatást én sem tartom szükségesnek. Véleményem szerint csak azok maradnak talpon, akik napra készek.

Én biztos, hogy kérné a nyelvizsgát a tanfolyam előtt még és valalmilyen szinten lehetővé tenném, hogy azon az adott nyelven kapjon az illető képzést.
Én is középfokú nyelvvizsgákkal kezdtem, és nem tudtam mit kezdeni vele. Jó formán előről kezdtem tanulni a kommunikációt. És szótárakból, vagy a vendégektől tanultam a szakszavakat. Lehet, hogy drágább lenne a tanfolyam, de ez nagy segítség lenne a kezdőknek idegen nyelven tanulni a szakszöveget és idegen nyelven kommunikálni az oktatókkal.
Aki csak magyarul akar, az pedig csak magyarul csinálja. Mert ugye egyetértetek, hogyha külföldiekkel dolgozol, nemigen tartasz Budapest városnézést pl. magyarul. Az én gyakorlatomban az egyik legnehezebb munka volt magyarul elmondani azt, amit évekig idegen nyelven nyomtam külföldiknek.

Hát további szép szombatot és vasárnapot mindenkinek!

A. Juhász Nóra 2007.08.04. 13:47:26

Kedves Kollégák!

Az oktatással kapcsolatban külföldi példára hivatkoznék. Olasz kollégáink sokkal több, részletesebb müvészettörténeti oktatásban részesülnek mint mi, én ezt nagy hiányosságnak tartom. Én a gimiben tettem még le anno a vizsgát, akkor tárlatvezetésre egyáltalán nem oktattak, nem tudom ma ez másként van-e, de Bp.-en legalább a Nemzeti Galéria és a Szépmüvészeti tárlatvezetését tanítani kéne!

Illetve szakmai továbbképzésként én nagyon szívesen résztvennék Bp.-i vagy vidéki müemlékek, múzeumok részletes tárlatvezetésén! És szívesen venném a kapcsolódó információs anyagot is! De vannak ilyenek?

Olaszországban minden város idegenvezetésére külön engedély kell, de csak az ott lakók szerezhetik meg, tehát egy római aki Rómában is lakik sosem vezethet Nápolyban vagy Milánóban.
A mi vidéki vezetéseinket illeti - én pátrolnám ha lenne még sokkal több helyi idegenvezető, aki a nyuansznyi részleteket is ismeri az adott városról, müemlékről - ugyanis a megszerezhető információk nekem nagy nehézséget okoznak.

Abszolút nem pártolom a magyar idegenvezetők külföldi idegenvezetését, legyenek csak ők csoportkísérői státuszban - van a turistákkal így is elég teendő. Igenis rá kéne szorítani a magyar irodákat, hogy fogadjanak fel helyi idegenvezetőt - maximum a tolmácsolásra vállalkozzék a magyar kísérő.
Olaszországban szigorú szankciókkal jár ha valaki nem így jár el!

A. Juhász Nóra 2007.08.04. 13:55:05

Ja és még valami! Régóta sérelmezem, ezidáig csak magamban, hogy szakmai továbbképzésünkhöz az sem járul hozzá, hogy az igazolványom felmutatásával legalább ingyen mehetnék be a múzeumokba!!!!!!
Bár volt sok helyen ahol beengedtek, de csak határozottságomnak és fellépésemnek köszönhettem!

Sajtó és újságíró igazolvánnyal ugyanez szó nélkül megtehető bárhol!

Pártolnám és kezdeményezném, hogy az idegenvezetői igazolvány presztizséhez tartozzon hozzá:
- ingyenes vagy nagy kedvezményü belépés bármely magyar múzeumba
- kedvezmény a BKV közlekedésben
- kedvezmény a MÁV, MAHART.. stb. közlekedésben!

Zsu 2007.08.04. 18:26:59

Kedves Kollégák!
Én vagyok az ifjú kollegina, aki Bécsbe készl, köszönöm a hasznos tanácsokat! Röviden pontosítanék, hogy értsétek: nem idegenvezetni készülök Bécsbe, hanem egy hatfős csoportot viszek (17 éves fiatalok) tanárként. Németre tanítom őket, és lelkes kis társaság, nyúztak egy napért Bécsben, én meg ráálltam. Azt kérdeztem Gábortól, hogy szerinte gyanús-e ez, hogy én a gyerekeknek Bécsről mesélek. Nem szeretném semmiképp, hogy idegenvezetésnek nézzen ki, mivel nem is az lesz, inkább országismereti és nyelvi tréning, pl szeretném, ha néhány épületnek utánanéznének, és ők mutatnák be a csoportnak röviden. Felhívtam ma egy osztrák idegenvezető hölgyet, nagyon aranyos volt, azt mondta, hat gyerek nem feltűnő, ha ötvenen lennének az más, nem kell aggódnom. Mondjam azt, hogy a gyerekeim. Ez furán venné ki magát, mert én huszonhárom éves vagyok, ők pedig 17, tehát ezt lehet, hogy nem vetem be. De azt gondolom ezek után, talán megengedhetek magamnak pár szavas bemutatásokat a fontosabb helyeken. Mit gondoltok? Szeretném, ha nem csak a McDonaldsról tudnák a nap végére, hogy mi az...:)
Zsuzsi

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.04. 20:22:30

Szia Nóra!

Sok mindenben egyezik a véleményünk - főleg ami a gyakorlati idegenvezetéshez szükséges képzés-hiányosságokkal kapcsolatos.

A kiegészítő szakmai anyagok hiányát én is lényegesnek tartom, pont ezért kezdtük el ezeket összeszedni és feltölteni a www.eurotravel.hu szakmai (idvez) oldalaira, hogy bármely kolléga hozzájuthasson. Tudom, tudom, a fent lévő anyagok csepp a tengerben, de mihelyst kicsit lélegzethez jutunk, mindig feltöltünk egy párat...

A helyi idegenvezetések kérdését itthon viszont nem tartom egészen összevethetőnek az olasz helyzettel, de legalábbis erős különbségeket látok. Mert ha nagyon komolyan vesszük ezt az elvet, akkor pl. egy szimpla Dunakanyar-túrát 3+1, egy Balaton-túrát 2/3/4+1 idegenvezetőnek kellene csinálnia. Legyünk realisták: nincs az az iroda, sőt! nincs az a turistacsoport, aki ezt megfinanszírozná. Az olasz példával annyiban értek egyet, hogy nagyobb városoknál (ahol legalább 1,5-2 órát eltölt a vendég) jó lenne a helyi vezető alkalmazása, már csak a minőség emelése miatt is.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2007.08.04. 20:23:31

No, most a kommentjeitek során megint eszembe jutott egy sor dolog, de ezt inkább egy új blogbejegyzésbe írom, mert kezd hosszú lenni ez a sok komment :)

Bodrogi Zsuzsa 2007.08.04. 21:28:07

Kedves Kollégák!

Én ugyan nem Magyarorzságon élek,hanem Izraelben és ott is vagyok képesített idegenvezető már 10 éve.Gondoltam,megosztom veletek,hogy Izraelben miként múködik a dolog.Az idegenvezetői tanfolyam másfél éves,háromszor egy héten tanultunk,du.17-20 -ig és ezen kívül minden héten van egy kirándulás is,a tanfolyam első felében egynaposak,a második felében többnaposak is,mikor messzebbre megyünk.A tanfolyamok rendelkezésére áll egy légkondicinált busz,amit jutányos áron adnak a tanfolyamnak.Az utazás,szállás HB benne van a tandíjban.A tanfolyamon teljesen alapdolgokat tanulnunk(töri,vallás,judaizmus,geológia,botanika,idegenvezetés).Kétszer vizsgáztunk.ki kellett húzni egy kirándulást,amin résztvettünk,mint egy tétel,és \\\"vezetni\\\"kellett a vizsgáztatókat.A vizsga másik részén pedig fel kellett építeni egy komplett útvonalat az összes koordinációval,összetevőjével.( Ha valaki nem írta oda,hogy pl.fel kell hívni a túristák figyelmét,hogy hozzanak magukkal sapkát és ivóvízet,meghúzták).A kurzus befejeztével az egész országban jogosultak vagyunk vezetni csoportokat de minden évben részt kell venni legalább egy továbbképzésen (lehet többen is,nagyon sok téma közül lehet választani),és csak akkor hosszabbítják meg az idegenvezetői igazolványt,mert nagyon sok újdonság van,meg aktualitás,stb.
Az idegenvezetői igazolvány jogosít ingyenes belépőre majdnem minden helyre,atrakcióra az országban akkor is ha nem vagyok csoporttal,hanem pl a családommal kirándulok.Mikor még a kurzuson tanultunk és ébedeltünk valahol a tanfolyam ideje alatt,akkor az étterem vagy vendégul látott minket vagy pedig csak egy minimális összeget kellett fizetni,mert mint idegenvezetők vihetünk nekik munkát a kurzus elvégzése után.

Remélem adtam néhány ötletet és sok sikert kívánok mindenkinek!

Bodrogi Zsuzsa

Hábel János · http://www.reiseleiter.hu 2007.08.05. 01:53:02

Kedves Kollégák!

Nagy érdeklődéssel olvastam hozzászólásaitokat. A javaslataitokból látszik, hogy van bőven tapasztalatotok a Gábor által felvetett kérdésekkel kapcsolatban. Ezekhez tenném most hozzá az én véleményemet.

Szerintem semmilyen numerus clausus nem szükséges a képzésben és az engedélyek kiadásában. Ez egyrészt rossz emlékű megoldás, másrészt nem lenne fair azokkal szemben, akiknek nincs még meg az igazolványuk, és kiváló vezetők lehetnének, csak pechjükre épp pár évre be van húzva a fék, mer úgymond egy instancia úgy véli, hogy vagyunk bőven.
Ami inkább szükséges lenne, az a legkomolyabban vett tudás megkövetelése a tantárgyblokk- és záróvizsgákon. Ez a \\\"rosta\\\" most még sokfelé csak virtuálisan működik, így a göröngy és ocsú is rendre a búzában marad.
A Gábor azt írja, hogy a végzettek kb. 20 %-a válik gyakrorló vezetővé.
Itt, a déli végeken, ennél jóval gyatrábbak a frissen végzettek esélyei. Körülbelül 1%, de valószínű, hogy most túlbecsültem a dolgot. Ez részben a turizmus rövid, szezonális, ill. folyamatosan gyengülő jellegével függ össze, másrészt azzal, amit Krisztina is írt: az irodák nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy motivált, de ellenőrizhetetlen tudásszintű és tapasztalatlan idegenvezetőkkel leégjenek.

Sajnos minden igaz, amit a jelöltek átlagos műveltségéről és nyelvtudásáról írtok. Persze akad néha egy-egy üdítő kivétel is, de ez ritka, mint a fehér holló. (Volt alkalmam idén jónéhányszor beülni egy pécsi tanfolyam óráira amolyan megfigyelőként.)
De nem csak itt szorít a cipő: sokszor vak vezet világtalant. Biztos mindenütt akad olyan hirtelenjében leakasztott oktató, aki csak egy leckével van előrébb a tankönyvben, mint a diákjai...

A továbbképzésekkel kapcsolatban: \\\"központilag\\\" nehéz megoldani, merthogy ki a \\\"központ\\\" aki koordinál, de főként kötelező módon előír?
Pécsen van egy egyesületünk (Pécsi és Baranyai Idegenvezetők és Országjárásvezetők Közhasznú Egyesülete), melynek elnöksége próbál e téren is lépni. Szeptembertől júniusig minden második hétfőn délután gyűlünk össze. Régészek, művészettörténészek, egyházi személyek, vámosok, stb. jönnek a találkozóinkra (vagy mi megyünk hozzájuk), és adják elő az épp aktuális, idegenvezetőket (is) érintő újdonságokat, válaszolnak a kérdéseinkre. Buszos bejárótúrákat is szervezünk magunknak, de természetesen \\\"bemutatkozó látogatást\\\" is teszünk az épp megnyílt hotelba, panzióba, kávézóba, hogy lássuk, mit ajánlunk (vagy nem ajánlunk) a jövendő vendégeinknek.

Pár pécsi kollégával szemben engem nem zavar, ha más kollégák is vezetnek mifelénk magyar, vagy külföldi csoportokat. Az, hogy valaki valahol él, még nem predesztinálja arra, hogy ő ott jobb, mint a nem helyi vezető. Talán többet tud, de ettől önmagában még nem jobb.
Megengedem, Budapest jó nagy falat, ezért órási helyzeti előnyben van az, aki \\\"odavalósi\\\". De minden más magyar városban egy-két utcába sűrűsödik az összes látnivaló. Ebből pedig fel lehet készülni - főként, ha rutin is társul ehhez.
Nekem az a lényeg, hogy a pécsi vezetés tartalmilag korrekt legyen , az nem számít, hogy azt egy soproni, vagy fővárosi kolléga tartja. Egyidejűleg engedtessék meg nekem Sopronban épp úgy, mint Budapesten, hogy a saját csoportomat én vihessem, ha fel vagyok készülve.
Félreértés ne essék: logikus az az igény valamilyen felfelé nivellált \\\"minőségi garanciára\\\", de amíg ezzel csak a bürokrácia és az idegenvezetők költségei növekednének biztosan, ellenben az áhított cél megvalósulása erősen kérdéses maradna, addig inkább a status quo-ra szavazok.

Befejezésként egy komolyan gondolt ajánlat: ha az ország bármely régiójának idegenvezetői Pécsre terveznek tanulmányutat, bejárótúrát, továbbképzést (stb.), szívesen mutatom be nekik a városunk legújabb és legrégibb látnivalóit - ingyen.

Bene Mária 2007.08.05. 09:39:21

Kedves Kollégák!

Sok mindenben egyetértek az előttem szólókkal, és Jánosnak pedig külön köszönöm a fantasztikus ajánlatát (budapesti lévén).

Ismerem az olaszországi helyzetet magam is, de én is csatlakozom Gáborhoz abban a véleményben, hogy annak kivitelezése kicsit körülményessé tenné a csoport programját, nem beszélve a szervezésről, amit az iroda részéről igényelne.
Egyszerűbbnek tűnik a korábban felvetett régiós vizsgáztatási és engedélyeztetési javaslat megvalósítása. Mondjuk 5 kompetencia régió kijelölése, és aszerinti vizsgáztatás. Ki-ki tehát csak abban a régióban érvényes engedéllyel tudna vezetni... Hozzáteszem rögtön, hogy ha ilyesmi bevezetésre kerül, akkor az jelentősen megemeli az idegenvezetővé válás - amúgy is egyre magasabb - költségeit.

Ettől némileg eltekintve én is úgy gondolom, hogy komoly változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy lelkes, de felkészületlen "kollégák" ne kószálhassak a magyar városokban. Úgy érzem azonban, hogy a kályhától kellene elindulni. Az alapoktól! A jelenlegi képzés (piacon elérhető idegenvezetői tanfolyamok) szintjéről kellene indulna annak a törekvésnek, amely nívósabb, egységesebb szakmai és nyelvi tudással felvértezett kollégákat képez. Ezt attól függetlenül mondom, hogy végül gyakorló idegenvezető válik-e a végzettekből vagy sem. Ha körülnézünk a piacon, akkor a pár hónapos 150 órás gyorstalpaló és a két éves 360 órás emeltszintű tanfolyam mellett még többféle közbülső lehetőséget is találunk. A díjak is igen nagy változatosságot mutatnak a 65.000-től a 125.000+ vizsgadíj-ig. Szerintetek azonos szintű képzést nyújtanak? ...És vajon minden intézmény ragaszkodik is felvételi követelmények teljesüléséhez, amikor valaki beíratkozik?
Nekem volt egy tanítványom a télen, aki éppen az egyik "közepesen hosszú" idvez tanfolyamot járta, és eközben szerette volna a nyelvi tudását fejleszteni. Még alapfokon sem volt az illető angolból nemhogy rendelkezett volna középfokú nyelvvizsgával. Mégis felvették! Számomra ez volt az első döbbenet.
Aztán később - még le sem vizsgázott - a tudomására jutott, hogy egy budapesti, főleg többnyelvű garantált városnézéseket tartó iroda hostesseket keres. Jelentkezett. - És felvették!!! (persze arcátlanul alacsony díjazással) Ez volt a második döbbenet.
Attól tartok nem egyedi esetről van szó. A szezonban találkoztam még egy-két olyan kollégával (összecsúsztak a csoportjaink az étteremben), akik korántsem érik el azt a nyelvi szintet, amely kívánatos lenne.
Tehát a szakmai készültségen túl a nyelvi szinteken is lehetne mit egységesíteni.

Ami a továbbképzésünket ill. az újravizsgáztatás kérdését illeti, megfontolandó lehet egyfajta credit rendszer kidolgozása és megvalósítása. Az újravizsgáztatást nem tartom jónak, de mivel folyamatosan aktualizálnunk kell a tudásunkat - és ezt sokan tesszük is - ezt tehetnénk szervezett vagy továbbra is egyéni keretek között úgy, hogy ezért creditpontok járnának. Aki összegyűjt x számú creditpontot mondjuk 5 év alatt, annak nem kellene újravizsgáznia, aki pedig nem... hát neki bizonyos türelmi idő után, igen.
Részletesen át kell persze gondolni, hogy milyen tevékenységek adjanak pontot, és melyek nem. Erről egy listát lehetne évről évre kiadni. Pl. Turisztikai vásárokon, kiállításon való részvétel, megnyitók, társadalmi-gazdasági változásokat bemutató előadások pár órás szakmai-update továbbképzések különféle témákban a téli hónapokban... Ezek mind némi plusz költséget rónának ránk, ezt elismerem... de azért ezeket lehetne alacsony szinten tartani. Lenne ötletem is, hogy hogyan...

Mindenkinek további jó munkát kívánok!

Bene Mária

Kleyer Éva 2007.08.06. 20:42:45

Végre megint internethez jutottam/ Sziasztok Kollégák!

Az én javaslatom volt az újravizsgáztatás, de persze nem ilyen kisiskolás-módszerre gondoltam én sem. Bene Mari kredit-rendszere nagyon jónak tünik, erről van szó, hogy egy 20-30-40 éve letett vizsgával, semmi friss tudással és naprakészséggel ne lehessen rontani a színvonalat. A "frissek" hospitálásával is egyetértek, nálam voltak is már.
De ki fogja meghatározni, mi számít bele a kreditbe, és milyen súllyal? Ez is komolyan meggondolandó.

Mi néhányan elkezdtünk egy ilyesfajta továbbképzést, Népfőiskolának neveztük, kissé poénosan, és a magyarság őskultúrájával, a hagyományokkal foglalkoztunk. rengeteg árdekesség előjött, de nemcsak előadást hallgattunk, hanem mindenki hozzáadta a saját tudását. Nagyon izgalmas volt.
És mégegyszer:
Nagyon örülök, hogy van ez a fórum!

Minél többen ide!

Éva

Gyakorló idegenvezető 2007.08.06. 22:35:51

Örömmel olvastam ezt a sok hozzászólást. Gyakorlottak - gyakorlatlanok. Hm. Gondolom, valamennyien megtapasztaltátok annak idején, hogy az idvez. tanfolyamok adott város központúak voltak. Vagyis: ha valaki Bp-n végzett, Bp. volt a központ, kevés országismerettel és így tovább. Magam Bp-n végeztem az idvez. tanfolyamot, azonban egy idő után kevésnek találtam a csoportok adta lehetőséget. Jelentkeztem hát a TIT Országjárásvezetői tanfolyamára. Nem tudom, van-e valaki közöttünk - hozzászólók között -, aki elvégezte ezt a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető egy évet. Nos, amit ott kaptam orszáismeretből, de főleg igény felkeltéséből - ezt kivánom mindenkinek! Fantasztikus dolog volt a TIT elvégzése utáni idegenvezetés! Ettől lett komplex az egész. Igaz, belföldi túrákat a nagy irodák nem is adtak másnak, csak TIT Országjárásvezetőknek, az idvez. tanfolyamot nem fogadták el, mivel az már akkor is - és sajnos, ezt örököltük meg a 21.sz-ra is - főváros, vagy adott város centrikus volt. Tudjuk, hogy az idvez. szakma polihisztorokat kiván, ezt azonban hiába követi tanári elvárásból a tananyag követelmény betartása, ha nincs munka lehetőség. Mert AZ nincs! Gondoljatok bele. Adott egy minden szempontból megfelelő végzős. Ha nincs vállalkozói igazolványa, szóba sem áll vele munkáltató. De miért váltson ki vállalkozói igazolványt a bizonytalanra? Egy, vagy két megbízásra? Nem hogy munkalehetőge nincs, de hospitálási lehetősége sem. Tapasztalatszerzésre marad neki az idegenvezetői világnap rosszemlékű idegenvezetője, vagy a szakma szégyene, a többnyelvű, arc nélküli, magnós városnézés. Bízom benne, azért akad egy-két fiatal, aki tántoríthatatlan és továbbviszi munkánkat, lelkesedésünket.

Dalos Ildikó 2007.08.07. 10:25:45

Sziasztok Kedves Idegenvezetők!

Nem nevezhetlek kollégáknak Benneteket, és ezt nagyon fájlalom.
3 évvel ezelőtt szereztem idegenvezető igazolványt, de azóta nem használtam egyetlen egyszer sem. Nagy lelkesedéssel készültem a feladatra, úgy éreztem és a mai napig úgy érzem, hogy szívvel lélekkel tudnám csinálni. De kit érdekel ez? Először fűnek-fának elküldtem az önéletrajzomat, aztán vettem a fáradtságot és különféle irodákat kerestem meg és ajánlottam magamat. Mindhiába. Nagyon készségesek voltak, de megbízást senki nem mert adni egy kezdőnek.

Akkor elhatároztam, megnézem, hogy csinálják a profik. Hospitáltam néhány alkalommal, volt két kirívó eset, amit egyenesen lesújtónak éreztem. A buszon lévő túristákkal együtt. Szóba elegyedtünk és miután megtudták, hogy helybeli vagyok, engem kérdeztek a látnivalókról. Elég hamar kiderült ugyanis a számukra, hogy a \\\"profi\\\" idegenvezetőtől, nyelvi nehézségek miatt nem sok mindent fognak megtudni. A másik végletet is megtapasztalhattam, amikor is az idegenvezető hölgy rendkívül jó nyelvi és tárgyi tudással volt megáldva, eldarált két nyelven mindent, ami az idejébe belefért. Mindezt olyan lélektelenül tette, hogy utastársaimmal együtt már félúton belefáradtunk a sűrített történelem órába és számhalmazba. Kifejezetten károsnak tartom a két nyelven történő párhuzamos vezetést, mindkét felet megrövidítjük, az idegenvezető bármilyen jól képzett is, kapkod, hadar és megpróbálja a lehetetlent. Nem sok sikerrel.

Véleményem szerint a szakmai tudást nem lehet gyorstalpaló tanfolyamokon megszerezni. Aki elhivatott és igényes, az megtalálja a módot az információszerzésre. Ez manapság az internet világában nem nehéz. A szakmai tudás alapvető elvárás attól a személytől, aki külföldieket kalauzol. Ez nem is lehet kérdés. Van viszont egy másik fontos dolog, a rátermettség. Ez nem tanulható. Az idegenvezető személyisége, kisugárzása, kapcsolatteremtő képessége nagymértékben befolyásolja, hogy a turista kellemes vagy kellemetlen élményként éli-e meg a kalandot.

Ezzel a személyesre sikeredett beszámolóval azt szeretném érzékeltetni, hogy valóban nagyon sok embert képeznek ki mindenféle no name tanfolyamokon, de igazából munkához csak egy töredékük jut.

Mindenkinek további sok örömteli vezetést kívánok
Dalos Ildikó

Rostás Nóra 2007.08.13. 21:45:13

Sziasztok kedves Kollégák!

Nagyon sok mindenben egyetértek Veletek!
Három éve vizsgáztam és óriási szerencsémre rögtön találtam egy olyan utazási irodát, aki hajlandó volt egy kezdőt alkalmazni. Többek között nekik is dolgozom a mai napig és mindig is hálás leszek nekik a bizalomért, amit annak idején belém fektettek! Nekik köszönhetem azt is, hogy ma már több irodának dolgozhatok, hiszen van már gyakorlatom. Szerintem erre a problémára az lenne a megoldás, ha az idegenvezetői engedély megadása előtt a leendő idvezeket gyakorlatra köteleznék. Az utazási irodáknak is jól jönne, hiszen egy gyakornokot jóval kevesebb összegért foglalkoztathatnának és az utánpótlás generáció is gyakorlatot szerezhetne. Mindannyiunk közös érdeke, hogy jók legyünk!
Mivel önállóan is nagyon sokat utazom, sok kollégával is találkozom munka közben és borzasztó fájó pont, hogy sok rossz tapasztalatom is van! Ezeket legtöbbször az idősebb generációhoz tartozó idegenvezetőknél tapasztaltam. Több esetben szinte nulla információt kapott a csoport, a látnivalók jellemzése legtöbbször annyi volt: \"nagyon szép\", vagy ha adatokat is hallhattunk, azok legtöbbször csak összefüggéstelen adathalmazok voltak, egymás mellé halmozott lexikon - adatok.
Ezért az \"újravizsgáztatással\" egyetértek! Szerintem mind a lexikai tudást, mind a szakmai alkalmasságot vizsgálni kellene bizonyos időközönként!
De úgy gondolom, ha ellenőrzésre kerül a sor, \"beépített\" embereket kellene alkalmazni, amiről az idvez nem is tud, mert ugye lehet, hogy izgalmában azt is összekeveri és elfelejti, amit addig tudott...

És kedves Zsuzsi!
Szinte minden héten járok Bécsbe kisebb csoportokkal (10-15fő), beállok a csoport közepére és úgy mesélek egy-két dolgot, ezek után bíztatom őket, hogy kérdezzenek, elvégre ha az utcán beszélgetek azért nem büntethetnek meg! De nagyon kell vigyázni! Többször odajött már hozzám egy esernyős bácsi, hogy én vagyok-e az idvez?...

Sok sikert&jó munkát mindenkinek!

Nóri

Zsu 2007.08.13. 22:17:13

Köszi Nóri, rendben leszünk szerintem, a gyerekek is kapnak készülni valót, úgyhogy nem csak én fogok csacsogni. Elvégre ez inkább németóra lesz... De köszi a tippet, óvatosak leszünk. Örülök, hogy te ilyen szerencsés voltál kezdőként, meglátjuk, én mire jutok :)
Üdv
Zsuzsi

Szandi 2007.10.29. 18:51:18

Olyan kérdésem lenne hogy van e olyan idegenvezetöi tanfolyam amihez nem kell éretségi mert nekem lenne munkám de papirom az nincs és még csak 16 vagyok!?

Anikó 2007.11.04. 16:41:46

Kedves Szandi!
Az Idvez.tanfolyam feltétele az érettségi, az Idvez. tanfolyam elvégzéséé a sikeres vizsga plusz a középfokú, \"C\" tipusu nyelvvizsga, az Idvez. igazolványé pedig a sikeres Idvez. tanfolyam. Mindezt rendelet írja elő. Munkát vállalhatsz, de a megbízó komoly következményekre számíthat, amit nem hiszem, hogy érdemes lenne felvállalnia. És Te is komoly következményekre számíthatsz. Nem éri meg! Várj még pár évet. Érettségi után jelentkezz Idvez. tanfolyamra - két év -, és utána Tied a világ. Kérdés: milyen tipusu munkád lenne? Hátha tudnék valamit javasolni...
Üdv.!
Anikó
/egy gyakorló idvez, egy gyakorló tanár, egy gyakorló stb./

Eszter 2008.02.14. 16:38:10

sziasztok!

teljesen véletlenül találtam ezt az oldalt. Gondoltam, hozzászólok...
Illetve kérdezek.Szóval, tud arról vki vmit, hogy az EU-n belül hogy lehet idegentvezetni?
Most akkor mi legális és mi nem?
nekem nagyon nem tiszta...
Ha valaki képben van. kérem, válaszoljon!

Köszönöm!
Szép estét mindenkinek

Eszter

Patai Katalin 2008.03.26. 00:46:30

Az EU-ban természetesen lehet id.vezetni, ha az ember az adott országban megszerzi a vezetéshez szükséges licencet, vagyis levizsgázik abból a városból lsd Olaszo., vagy egy általános id.vez.vizsgát tesz. Hangsúlyozom, hogy ezek nagyon nehezek és természetesen az ország nyelvének szinte anyanyelvi szintű tudása szükséges, na meg a szakmai, tárgyi tudás. CSak rajta. Tudok kollégát, aki letette pl. a vizsgát és Prágában vezethet.
Elvileg ez visszafelé is érvényes. Ezért harcolok én azért, hogy akármilyen gagyogó kínai ne kapja meg az engedélyt, aki magyarul nem tud, történelmet stb. nem tud.!!! 13 éve itt élő kubait nem engedtem át a vizsgán, mert spanyolul ugyan tudott /bár csak kubait/, de a Hősök terén a szép időről beszélt, mert semmit se tudott a történelmünkről. Lehet, hogy a túrista "nem történelem órára jött", de azért vannak jobbak is közöttük. Itt a lényeg, hogy tudjunk különbséget tenni túrista és túrista között. Ehhez viszont a tapasztalat kell. Itt védeném meg egy kicsit az idősb kollégákat.
Alz idvez. világnapon pár éve volt rettenetes tapasztalatom idősb. kollégával. Ilyen is van olyan is van. Ugyan ez a helyzet a fiatalokkal is. Van, aki egy rövid gyakorlat után profi lesz, van, akinek több idő kell, és van, akiből soha nem lesz jó id.vez.,de lehet, hogy van kereszt szüleje.
Ennyi most az "okosságaimból"
Mindenkinek jó boldogulást, jó munkákat kívánok.

Remélem,

P.Kati 2008.07.23. 21:09:34

Sziasztok!

Tanácsot és segítséget szeretnék kérni Tőletek.
Orosz nyelvű idegenvezetésre van képesítésem. Sok év kihagyás után szeretnék ezen a téren dolgozni de nincs gyakorlatom. Kitől kérhetek segítséget? Hogyan vehetnék részt hospitáláson /pl. Budapest városnézésen/ ?
Szomorúan olvastam milyen kevés munkalehetőség van. Vajon ez az orosz turisták kalauzolásával is így van? Ha vannak jó tanácsaitok a munkakereséshez, kérlek írjátok meg.
Köszi: Kati

Emese 2008.08.16. 15:30:04

Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. Szeptembetről magyar szakos leszek az ELTE-n. Irodalomtörténész szeretnék lenni, de jó lenne idegenvezetéssel is foglalkozni, mert nagyon szeretek utazni. Főleg irodalmi emlékhelyekre szeretnék utakat szervezni. Tudna valaki tanácsot adni, hogy ehhez melyik idegenvezető tanfolyam lenne a legjobb? Egyáltalán van különbség a tanfolyamok között?

Lullabygirl 2010.07.19. 12:24:46

Kedves Katalin és Eszter!

Eszter kérdezett az Eu-n belüli idegen vezetésről. Katalin azt mondta, hogy tulajdonképpen egy különbözeti vizsga kell az adott országban.
Én az idén tettem le az idegenvezető vizsgámat középiskolai keretek között, felnőtt OKJ képzéses vizsgával.
Nos, az én iskolám a bizonyítványom mellé olyan papírt állít ki, annak aki kéri, hogy ez a bizonyítvány az Eu-n belül érvényes legyen. Vagyis az adott idegen nyelven ad nekem egy papírt, hogy az Eu-n belül használhatom a szakmámat. Persze pénzért...
Szóval szerintem ez sokkal egyszerűbb módja a külföldi vezetésnek.
Ha valakit érdekel és utána szeretne kérdezni akkor a www.mkeh.hu oldalon vagy az ottani telefonszámon esetleg további információkat kaphat.

Remélem segítettem egy keveset. :)
További szép napot!
süti beállítások módosítása